Egy ...Angyal?

-Mit kiabálsz?-löktem be a pince ajtót, majd rögtön be is zártam..A lány..A fehér hajú lány!  Szárnyak nőttek ki hátából.. Gondolom a kötés alól. Ő egy angyal! Hallottam már ilyenről, a Vámpír testület felső vezetői küldik őket a hétköznapi vámpírokra.
-Engedj ki!-sikoltozott. Kinyitottam az ajtót, s gyorsan beléptem pincémbe.
-Miért küldtek!?-kérdeztem idegesen.
-Tipikus..Túl sok ártatlan embert öltél meg! Ők nem tettek ellened semmit!-mutatott a sarokban heverő hullákra.-Engem küldtek-kezdett bele mikor látta, nem mondok semmit.-Meg kell téged változtatnom különben..
-Különben mi?-szorítottam falhoz.-Engem ne fenyegess!-eresztettem ki metsző fogaim, s nyakához emeltem arcom.-Megkóstollak..-mosolyodtam el, végül fogaim belé mélyesztettem.-Mi a...-ugrottam hátrébb. A vére mindennél finomabb volt, de amilyen hirtelen megéreztem belőle egy cseppet, fogaimat olyan gyorsan lökte ki puha, fehér bőre.
-Angyal vagyok. Lehet hogy erősebbek vagytok nálunk de megölni képtelenség minket!-jelentette ki önelégülten.
-Képtelenség megölni egy angyalt?-kérdeztem vissza meglepetten. Tényleg meséltek már arról, hogy ha túl sok embert ölsz akkor a nyakadra küldenek egy angyalt, hogy megváltoztasson.
-Úgy van, nem tudsz megölni engem..Én vagyok a  te angyalod!-szólalt meg mosolyogva.
-Nem tudlak megenni...-jelentettem ki-De erősebb vagyok nálad, és tudod rég dugtam.-mosolyogtam rá kajánul. Arca elfehéredett, még az alapjáratánál is jobban, majd remegve megszólalt.
-Ne! Engedj el! Kérlek!-kezdett el csapkodni szárnyaival.
-Húzd vissza azokat!-parancsoltam rá.-Van mód arra hogy megölhesselek?-kérdeztem komoly ábrázattal, mire a földet kezdte bámulni.-Mi az?-kérdeztem, mivel tudtam, hogy van.
-Ha..Ha megfulladunk-vallotta be.
-Ah..tudtam..-mosolyodtam el majd véghez vittem tervemet.
Közelebb léptem hozzá, majd vigyorogva megszorítottam a csuklóját, mire ő mogorván nézett rám és folyamatosan azt kántálta, hogy ezért a pokolban fogok elégni.
-Húzd vissza azokat a madárszárnyakat- suttogtam kéjesen a fülébe, mire ő felnyögött.-Na mi lesz már?- sürgettem, mire nagy nehezen, de visszahúzta azokat, majd erejét elvesztve a földre zuhant és sírva fakadt.-Neked meg mi bajod?-kérdeztem meglepetten, majd odavetült a tekintetem, ahol nemrég még díszes fehér tollai pompáztak. A hátáról fojt a vér, aminek az illata észveszejtő volt. Hirtelen bevillant a kép, hogy beleütköztem valamibe az erdőben...aztán eszembe jutott a véres fehér toll...Ő volt az! Megsebesült és most ezért olyan nehéz számára a szárnyai kiengedése illetve behúzása. Felrángattam, mire még jobban zokogott.
-Engedj, kérlek...nagyon fáj-suttogta erőtlenül, mire ingerülten a sarokba taszítottam.
-Te voltál- nevettem el magam. Feszültségem miatt még jobban elhatároztam magam és a fehér hajú lányt a vállamra kapva elindultam kifele. Ő csendesen hüppögött a hátamon, miközben én száguldottam a tó felé, melyben nemrég megnyugodtam. Amint megérkeztem oda a földre dobtam a lányt, akit már elborított a vér, ami már egy ideje bódított engem. Lassan közelebb léptem hozzá és elkezdtem lenyalni a hátáról a friss, édes vérét, miközben ő egész testében remegett.
-Miért?-kérdezte hirtelen, mire magam felé fordítottam ártatlan arcát, és hirtelen éles fájdalom hatolt belém... olyan elveszett tekintettel meredt rám, hogy megsajnáltam.
-Mit miért?-suttogtam könnyáztatta arcába.
-Miért teszed ezt?-kérdezte, mire ideges lettem, lehunytam a szemem.
-Mi közöd hozzá?-feleltem és lekevertem neki egyet...sajnos nem tudom kordában tartani a hirtelen dühkitöréseim.
-Csak segíteni akarok- zokogta, miközben megérintette a kezem. Azonnal felpattantam és szikrázó tekintettel figyeltem az apróságot, agyamban pedig százezer kérdés vetült fel.
-Rajtam nem lehet segíteni- ordítottam tágra nyílt szemekkel.
-Én segíthetek-sikította elkeseredetten.. s ahogy ott ült, félt, sírt reszketett belém hasított a tudat: Őt nem ölhetem meg.

Fehér hajú lány

Csak figyeltem ahogy lassan elbilleg a sötétben, hosszú fehér hajszálai utána futnak. Hmm...íncsinklandó-tört felszínre vámpír énem. Talán holnap leviszem a pincébe a többi közé...még megakarok róla tudni pár dolgot mielőtt elküldöm a halálba- tért vissza az érdektelen, hideg énem. Azt mondta itt lesz holnap...majd elkapom. Lassan sétálva haladtam tovább a park útján és próbáltam gondolataim más köré fonni, de mivel életem kicsit unalmas a megszokott körforgástól, ezért valamivel el kellett vonnom, így neki álltam a futásnak. Végig suhantam az utakon, szinte már repültem, aztán egy tavat pillantottam meg, ahova csak úgy ruhástul bevetettem magam.
-Áh-tört ki belőlem az elégedett morgás a hűvös víz érintésétől. Egy tincs haj belelógott a szemem, miután felbukkantam és felnyitottam szemeim. Megráztam "sörényem" majd vigyorogva bámultam a sötét tavon közlekedő áramlások felé, amiket ugrásomkor keltettem. Igen, meglehetősen szerettem lubickolni a vízben... bárhol is vagyok épp, ilyenkor eltűnnek a negatív dolgok a fejemből és élvezhetem a víz lágy rezdüléseit amik elsimítják a problémáim. Bevillan egy kép...egy régi táj...már hetek óta megjelenik...egy tó amiben boldogan lubickolva énekelünk...talán barátokkal? Családdal?! Hmm... jó érzéseim voltak akkor, jó emlék, bár nem tudom mi történt pontosan és nem tudom kik ők pontosan. Ha az ember már évszázadok óra él akkor kezdi elfelejteni, hogy ki is ő valójában. Mire észbe kaptam világmegfejtő elmélkedésemből már a parthoz sodródtam a hátamon fekve és meghajnalodott. Kiugrottam a tóból és csuromvizesen nekiálltam lerázni magamról az utolsó cseppet is, mint egy kutya. Majdnem tökéletesen sikerült is a dolog, így elrugaszkodtam és hazáig megsem álltam a futásban. Kinyitottam a bejárati ajtómat és ráhuppantam a kanapéra, majd az unalmas tv műsorok egyik bekapcsoltam és arra nem is figyelve felpattantam, megetettem a pincében sínyledő kábult lányokat. Egyikőjük közeledett hozzám, nyakamba vetve karjait röhögött, akár egy részeg, mire lágyan végigsimogattam orrommal a nyakát..Hmm...este ő lesz a "kiválasztott". Hirtelen arrébb löktem és rájuk zártam az ajtót, majd elégedetten visszabaktattam a képernyő elé, hogy valami elvonja a figyelmem. Órák teltek el, én csak a plafont bámultam és hallgattam a tegnapi ismétlést. Azon kaptam magam hogy szórakozottan elindulok a próbára, mint minden nap. Felkaptam a dzsekim és a kulcsom, aztán a véres tollra pattant a figyelmem és eszembe tódultak a tegnap eseményei. Kemény arccal fordultam az ajtóm felé, utána bezártam azt. Ugyanilyen ábrázattal sétáltam végig az úton amely a próbaterem felé vezetett, még az sem tudta megváltoztatni, hogy pár igazán finomnak kinéző csajszi vigyorgott rám és integetett...máskor ilyenkor már lehet nem élnének, de most valamiért a szokásosnál sokkal furcsábbnak éreztem magam és semmi kedvem nem volt velük játszadozni. A próbaterembe lépve megdöbbenve láttam, hogy még senki sincs ott, hisz mindig én kések. Viszont így, hogy korán beértem még volt időm egy kicsit eljátszogatni a hangszereken, ennek érdekében kölcsön vettem az egyik akusztikus gitárt és játszani kezdtem a Mortician's daughter-t. A dal végéhez érve beléptek a többiek és vigyorogva konstálták, hogy ma kivételesen nem késtem el.
-Mi történt veled tesó?-röhögött Ahley.-Nem tudtál aludni?
-Ha te azt tudnád-mormogtam magam elé és a heyére raktam a hangszert.
-Morcos vagy?-kérdezősködött Jinxx.
-Én aztán nem-erőltettem vigyort az arcomra.
-Remek, mi lenne ha az új dallal kezdenénk?-vonta fel a szemöldökét Jake-Csakhogy tudjuk mennyire megy ha randomban kell eljátszani.
-Felőlem-vontuk meg a vállunkat, bár én magam semmi értelmét nem láttam az egésznek. Az iszonyatos hosszú próbának az vetett véget, hogy mindannyian leamortizálódtunk. Valami gyilkos fáradtság telepedett a bandára, még én, vámpír is fáradtabbnak éreztem magam, ami nagyon nem jó jel. Fortyogó indulattal léptem ki a teremből, magam sem értettem minek tudhatom be ezt a hangulatomat. Ahogy sötétedett én úgy sétáltam a parkhoz egyre közelebb, majd mikor már az órám elérte a 10-et már a fán gubbasztottam és vártam a fehér hajú lányt. Talán órákig voltam ugyanabban a pózban, mire megcsapta az illata az orrom. Elmosolyodtam, majd leugrottam a fáról. A lány zavartan leült egy padra, én pedig minden erőmet összeszedve oda sétáltam hozzá. Nagy szemei pillantását rám vetette, majd szórakozottan elmosolyodott.
-Szia-köszönt félénken.
-Szia-mosolyogtam rá vissza, azzal az angyali mosolyommal. Nem, nem vagyok egoista csak az évek során rá jöttem a tulajdonságaimra...mellesleg, őszintére fogva a dolgot írtózom attól ami, aki lettem/vagyok. Néha-néha hányinger tör ki rajtam saját magamtól, de ez pár száz év alatt, már sokat javult.
-Miújság?-kérdezte gyorsan, mire leültem mellé és válaszoltam.
-Nem túl sok... ma úsztam egyet.
-Hol?-kérdezte, mire kíváncsi fény csillant a szemében, mint aki tud valamit.
-Innen nem messze...a nevét nem tudom, de gyakran járok oda-vontam össze a szemöldököm, mire elcsodálkozott.
-100 km-eren belül nem találok olyan tavat amiben szabad úszni-mondta, mire zavartan válaszoltam.
-Akkor mégsem volt olyan közel... Na és te mit csináltál?-tereltem a témát, de ő furcsán méregetett.
-Szállítottam-felelte kisebb fázis késéssel.
-Mit?-hangom kiabálásként hangzott a sötét, üres helyen. Rajta állt a pironkodás sora, titkol valamit.
-Levelet.
-Postás vagy, vagy az ősznek dolgozol és máris kezdtek nyár közepén?-nevettem fel, mire ő is feloldódott és velem nevetett csilingelés szerű hangján.
-Semelyik. Ez csak különleges alkalom volt-magyarázta kissé lelkesebben. Több órát is beszélgettünk többnyire semmiségekről, mire megkérdezte:
-Neked mi az álmod?-hangja szomorú volt és a szemeivel az eget kémlelte. Én is így tettem és rövid gondolkodás után válaszoltam.
-Hogy normális legyek-hangom meggyötörten hullott a csend ölébe, és tompán visszhangzott.
-Te normális vagy-felelte mosolyogva és rám nézett. Én is rávetettem pillantásom-eljött az idő.
-Normális-suttogtam és ajkaimat az övére tapasztottam.Valami égető érzés járt át, ami egyszerre borzalmasan fájt, de nagyon tetszett. Pár pillanatig ledöbbentem az érzéstől, de utána felülkerekedett a hideg énem és karjaimmal erősen megszorítottam puha vállát, amely ma már csak kisebb kötést viselt. Riadt tekintete elárulta, hogy fél tőlem, picit sajnáltam, de lassan felkaptam és hazáig száguldottam vele.
-Rakj leee-hallottam üvöltését a vállamról. Sírt. Borzalmasan zokogott, de ráhagytam. Haza érve benyitottam, majd levittem a pincébe.
-Engedj el-visított rám, mire magam elé emeltem és könnyektől csíkos arcán végig simítottam. Szeme rátalált az enyémre és belefúrtam magam.
-Nem engedlek, te pedig csöndben és boldogan itt maradsz-kábítottam, amitől egy ideig mosolyogva bámult maga elé, de amint raktam volna be a szobába magához tért és verni kezdte a vállam. Különösen erős volt, de egyetlen dühös mozdulatommal belöktem a többiek közé, majd a másik lányt,akit reggel kinéztem, azt kihúztam.
-Nem tarthatsz itt-üvöltötte ijedten Amelia.
-Ó, de igen-nevettem fel, majd a kábultkecskét otthagyva Ameliához léptem. -Tudod, csak kis ideig foglak-suttogtam kárörvendőn a fülébe. Megborzongott én pedig a vigyorgó fejűhöz léptem és visszahúztam, az ajtót pedig becsaptam.-Csak, hogy tudd mi vár rád-sziszegtem az újdonsült lánynak, majd a régebbi táplálékomat a falhoz nyomtam és a nyakába süppesztettem metszőfogaim. A levegőben éreztem, ahogy Ameliában megfagy a vér.
-Vámpír-nyögte szomorúan, inkább mint ijedten.-Vámpír-ismételte önmagát. A vigyorgó vértartály kiürült és testét már csak én tartottam.
-Az vagyok-néztem villámokkal a szemekben rá. Letörten állt a fal mellet, majd leült a falhoz. Minden szó nélkül ott hagytam, majd a hullát ledobtam a többi közé. Majd szombaton kitakarítok, gondoltam magamban. Fortyogó indulattal mentem fel a tv elé, hogy egész éjjel bámuljam, s bár nem alszom, attól még felettébb idegesített Amelia üvöltéseinek zaja. Reggelig bírtam energiával, majd dühöngő ábrázattal haladtam le a pincébe vezető lépcsőn...............................

Véres toll

Égető meleg...felkelt a nap. Nem szeretem a napot. Lemásztam a pincébe, ahol egy mellékkamrában 3 lány várt rám bódultan.Alszanak. Napjaim egyformák voltak, csak a némely nap történő játszadozás a táplálékért dobja fel a heteim. Eszembe jutott a tegnapi fekete lány...a vére...egy mosolyt eresztettem meg.

Az utcán sétáltam, kerestem a holnapi halálra szánt embert. Elsétáltam egy fehér hajú lány mellett, aki elég feltűnően figyelt rám...hmm...talán ő? Tovább sétáltam, 2 viháncoló lány jött oda hozzám kérni autógrammot. Végtelenül ártatlan ábrázattal aláfirkantottam a karjukat és még pár cuccukat, ők pedig vigyorogva vették át őket, mire egy mosolyt villantottam rájuk amitől mindketten elkábultak...mint minden lány. Unottan jártam a városban, míg el nem értem (végre) az erdőt. Onnantól kezdve elvigyorodtam és teljes sebességgel neki álltam száguldozni. A szél süvített az arcomba, az erdő friss illata csapta meg igen érzékeny orromat. Pár perc után megérkeztem a kívánt területre, a helyre ahova egészen biztosan senki nem jön, egy óriási régi, elhanyagolt, roncsház ijesztő épületébe. Besétáltam és a régi könyvespolcról leemeltem az utolsó előtti könyvet...

A nap magasan járt, én meg csak türelmesen vártam, hogy kevésbé legyen égető, mert bár nem öl meg a nap, de fájdalmat okoz. Ha az ember örökké él semmit nem kapkod el, sehová nem siet, mindent elapróz és sok mindent megtanul. Elérkezett a délután 4 óra, mennem kell. Kiléptem rejtekhelyemről és egy gyors nyújtózkodás után kiszáguldottam az erdőből, amíg csak neki nem ütköztem valaminek. Az ütközés olyan nagy volt, hogy alapjában véve a másik félnek agyon kellett volna tipródnia, de ennek ellenére még is mindketten hátraestünk. A furcsa a dologban, hogy általában már kilométerekről észreveszem, ha van valami előttem, de őt mégsem láttam.Szédülve felültem, de addigra már eltűnt előlem a lény. Döbbentem ültem a leveleken és figyeltem a helyet ahonnan visszacsapódtam. Valami fehér dolog látszódott, közelebb csúsztam, hogy megnézzem. Egy toll akadt a kezembe én meg értetlen fejjel néztem körbe, de sehol senki. Madár lett volna? De egy madárnak sincs ekkora tolla-forgattam kezemben a véres tárgyat. Megsebesült az illető, de arra még volt ereje, hogy eloldalazzon mielőtt észrevenném. A tollal a kezemben hazaszambáztam, leraktam az érdekes tárgyat és elindultam zenekari próbánkra.

-Hali-vigyorogtak rám mikor 15 perc késéssel beléptem- Megint késtél.

-Ja-hagytam rájuk.-Hello.

-Történt valami?-kérdezte Jake, mire felé néztem.

-Nem, nem történt, próbáljunk.

-Oké Mr. komolyság-vágott igen érdekes arcot. Egész próba alatt a toll járt az eszemben és az, hogy vajon kié, esetleg mié lehet? Nyúzottnak éreztem magam és este még furcsább hangulatban haladtam haza mint szoktam. Befordultam egy sikátorban, ahol egy részeg csaj fetrengett röhögve. Ez kellett nekem, azonnal rávetettem magam és minden dühöm és agresszivitásom éltem ki rajta. Sehol senki, ha sikít azt se hallják. Megfogtam kezét felállítottam és a falhoz löktem. A csaj viháncolva nézett rám, nem értette a helyzetet, mire én féloldalas mosolyra húztam a szám és össze-vissza harapdáltam a testét. A lány őrjöngött, szabadulni akart, de olyan erővel nyomtam a falnak, hogy belereccsentek a csontjai. Hátborzongató üvöltései járták át a sikátor falait, én meg élveztem kínlódását. Mire elértem a nyakát már félholt állapotban volt.

-Viszlát, édes-suttogtam nyájas hangon a fülébe, mire belereszketett, lába felmondták a szolgálatot, s már csak én tartottam őt és nyakán keresztül, fájdalmasan hosszan szívtam ki belőle az életet. Sikolyok százai hagyták el torkát, majd egy utolsó megtört lihegés jött ki a száján, majd szemei üvegesek lettek, többé nem mozdult. A testet felkaptam és villámsebességgel hazaszállítottam és rádobtam a többi hullára...majd szombaton elintézem-gondoltam. Felsétáltam a szobámba, kezembe vettem a tollat és csak figyeltem, hátha kapok egy ötletet, hogy mi az, de nem jött így idegesen, a tollal a kezemben lementem a parkba és egy fa tetejére másztam. Hűvös szellő csapta meg az arcom, de arcom meg sem rezzentem. Lépteket hallottam és egy lány hangját. Beleborzongtam a hangjába, így lekukkantottam megnézni vajon ki az. A lány akit ma láttam, a fehér hajú éppen erre sétált és valami gyönyörű dallamot dúdolt, érthetetlen szöveggel...talán külföldi. Hirtelen felindulásból csendesen leugrottam a fáról és elindultam felé. Hátranézett, mint aki tudja, hogy követem, majd rám mosolygott és tovább indult. Furcsa érzés keletkezett bennem, amelyet még sosem éreztem, így követtem. Erőt vettem magamon és érdeklődve mellé sétáltam.

-Szia-mosolyogtam rá angyalian. 

-Szia-válaszolt ugyanolyan angyali mosollyal.

-Biersack-nyújtottam felé a kezem-Andy Biersack.

-Amelia Wright-felelte kedvesen, a hangja végig simította fülemet.

-Szép név -feleltem egy őszinte mosollyal.-Ilyenkor itt?-kérdeztem érdeklődve mire megvont a vállát. Feltűnt, hogy az egyik vállától halad egy kötés a hátán.-Mi történt?-mutattam a fehér anyagra.

-Óh...semmi, csak valaki nekem jött...

-Autóval?-kérdeztem, mire zavartan válaszolt.

-Igen, azzal.

-Nagyon fáj?

-Már nem annyira-mosolygott megkönnyebbülten, de nem vonta el figyelmemet a sebéről.-És te miért vagy itt?-kérdezte témát váltva, mire vigyorogva megvontam a vállam. Megcsörrent a telefonja, SMS-e érkezett, mire bejelentette, hogy azonnal el kell mennie. Szomorú voltam emiatt, nem sok emberrel tudok beszélgetni.

-Holnap is itt leszel?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mire zavartan motyogott egy igen és elsietett. Egy kis ideig néztem utána, majd boldogan leültem egy padra és vártam a reggelt.

Bevezető!

Éhes vagyok.. Ennem kell!-futottam be egy közeli night klubba.
-Szia Andy!-köszönt a tulaj.-Ő itt az új barátnőm, Lola..-Hm..Íncsiklandó fekete!
-Üdv Lola..-mosolyogtam rá őrjítően, ezzel megbabonázva őt.
*2 órával később*
-Ígérem, jól el leszünk!-kacsintottam a fekete bombázóra, s beljebb engedtem házamban.
-Reméltem is!-lökött a csukott ajtónak, majd ajkai már enyémet tépték. Itt betelt a pohár..Neki löktem őt, a folyosó szélén álló komódnak, s rá vetettem magam. Szemfogaim megnövekedtek, végül húsába mélyedtek.. Vére lassan kezdett csordogálni, le.. egészen torkomon keresztül. Sikolya egyre halkult, és halkult. Megmerevedett, kihűlt testét kezeim közt fogva szívtam ki az utolsó csepp vért is. Miután megbizonyosodtam arról, hogy nincs több éltető anyag benne, felkaptam s levittem pincémbe... a többi áldozat teste mellé. Végig néztem rajtuk.. A szomszéd bácsi, aki rosszkor jött a reggeli lappal amit hozzá dobtak be. 5 lány, mindegyikük parti felszerelésben. A postás..A könyvtáros nő.. Az újság árus srác. Majd Lola.. Ugyan úgy végeztem vele, mint azzal az 5 lánnyal.. Normális ,,embereket" ilyenkor a bűntudat emésztené föl.. De belőlem valahol az kimaradt. Az össze ,,emberi" érzéssel együtt...
 /Hát ez lenne a bevezető! :D Ha tetszett, és szívesen olvasnál még belőle akkor nyomj egy x-et vagy írj egy komit!..:D/