-Mit kiabálsz?-löktem be a pince ajtót, majd rögtön be is zártam..A lány..A fehér hajú lány! Szárnyak nőttek ki hátából.. Gondolom a kötés alól. Ő egy angyal! Hallottam már ilyenről, a Vámpír testület felső vezetői küldik őket a hétköznapi vámpírokra.
-Engedj ki!-sikoltozott. Kinyitottam az ajtót, s gyorsan beléptem pincémbe.
-Miért küldtek!?-kérdeztem idegesen.
-Tipikus..Túl sok ártatlan embert öltél meg! Ők nem tettek ellened semmit!-mutatott a sarokban heverő hullákra.-Engem küldtek-kezdett bele mikor látta, nem mondok semmit.-Meg kell téged változtatnom különben..
-Különben mi?-szorítottam falhoz.-Engem ne fenyegess!-eresztettem ki metsző fogaim, s nyakához emeltem arcom.-Megkóstollak..-mosolyodtam el, végül fogaim belé mélyesztettem.-Mi a...-ugrottam hátrébb. A vére mindennél finomabb volt, de amilyen hirtelen megéreztem belőle egy cseppet, fogaimat olyan gyorsan lökte ki puha, fehér bőre.
-Angyal vagyok. Lehet hogy erősebbek vagytok nálunk de megölni képtelenség minket!-jelentette ki önelégülten.
-Képtelenség megölni egy angyalt?-kérdeztem vissza meglepetten. Tényleg meséltek már arról, hogy ha túl sok embert ölsz akkor a nyakadra küldenek egy angyalt, hogy megváltoztasson.
-Úgy van, nem tudsz megölni engem..Én vagyok a te angyalod!-szólalt meg mosolyogva.
-Nem tudlak megenni...-jelentettem ki-De erősebb vagyok nálad, és tudod rég dugtam.-mosolyogtam rá kajánul. Arca elfehéredett, még az alapjáratánál is jobban, majd remegve megszólalt.
-Ne! Engedj el! Kérlek!-kezdett el csapkodni szárnyaival.
-Húzd vissza azokat!-parancsoltam rá.-Van mód arra hogy megölhesselek?-kérdeztem komoly ábrázattal, mire a földet kezdte bámulni.-Mi az?-kérdeztem, mivel tudtam, hogy van.
-Ha..Ha megfulladunk-vallotta be.
-Ah..tudtam..-mosolyodtam el majd véghez vittem tervemet.
Közelebb léptem hozzá, majd vigyorogva megszorítottam a csuklóját, mire ő mogorván nézett rám és folyamatosan azt kántálta, hogy ezért a pokolban fogok elégni.
-Húzd vissza azokat a madárszárnyakat- suttogtam kéjesen a fülébe, mire ő felnyögött.-Na mi lesz már?- sürgettem, mire nagy nehezen, de visszahúzta azokat, majd erejét elvesztve a földre zuhant és sírva fakadt.-Neked meg mi bajod?-kérdeztem meglepetten, majd odavetült a tekintetem, ahol nemrég még díszes fehér tollai pompáztak. A hátáról fojt a vér, aminek az illata észveszejtő volt. Hirtelen bevillant a kép, hogy beleütköztem valamibe az erdőben...aztán eszembe jutott a véres fehér toll...Ő volt az! Megsebesült és most ezért olyan nehéz számára a szárnyai kiengedése illetve behúzása. Felrángattam, mire még jobban zokogott.
-Engedj, kérlek...nagyon fáj-suttogta erőtlenül, mire ingerülten a sarokba taszítottam.
-Te voltál- nevettem el magam. Feszültségem miatt még jobban elhatároztam magam és a fehér hajú lányt a vállamra kapva elindultam kifele. Ő csendesen hüppögött a hátamon, miközben én száguldottam a tó felé, melyben nemrég megnyugodtam. Amint megérkeztem oda a földre dobtam a lányt, akit már elborított a vér, ami már egy ideje bódított engem. Lassan közelebb léptem hozzá és elkezdtem lenyalni a hátáról a friss, édes vérét, miközben ő egész testében remegett.
-Miért?-kérdezte hirtelen, mire magam felé fordítottam ártatlan arcát, és hirtelen éles fájdalom hatolt belém... olyan elveszett tekintettel meredt rám, hogy megsajnáltam.
-Mit miért?-suttogtam könnyáztatta arcába.
-Miért teszed ezt?-kérdezte, mire ideges lettem, lehunytam a szemem.
-Mi közöd hozzá?-feleltem és lekevertem neki egyet...sajnos nem tudom kordában tartani a hirtelen dühkitöréseim.
-Csak segíteni akarok- zokogta, miközben megérintette a kezem. Azonnal felpattantam és szikrázó tekintettel figyeltem az apróságot, agyamban pedig százezer kérdés vetült fel.
-Rajtam nem lehet segíteni- ordítottam tágra nyílt szemekkel.
-Én segíthetek-sikította elkeseredetten.. s ahogy ott ült, félt, sírt reszketett belém hasított a tudat: Őt nem ölhetem meg.
