Fehér hajú lány

Csak figyeltem ahogy lassan elbilleg a sötétben, hosszú fehér hajszálai utána futnak. Hmm...íncsinklandó-tört felszínre vámpír énem. Talán holnap leviszem a pincébe a többi közé...még megakarok róla tudni pár dolgot mielőtt elküldöm a halálba- tért vissza az érdektelen, hideg énem. Azt mondta itt lesz holnap...majd elkapom. Lassan sétálva haladtam tovább a park útján és próbáltam gondolataim más köré fonni, de mivel életem kicsit unalmas a megszokott körforgástól, ezért valamivel el kellett vonnom, így neki álltam a futásnak. Végig suhantam az utakon, szinte már repültem, aztán egy tavat pillantottam meg, ahova csak úgy ruhástul bevetettem magam.
-Áh-tört ki belőlem az elégedett morgás a hűvös víz érintésétől. Egy tincs haj belelógott a szemem, miután felbukkantam és felnyitottam szemeim. Megráztam "sörényem" majd vigyorogva bámultam a sötét tavon közlekedő áramlások felé, amiket ugrásomkor keltettem. Igen, meglehetősen szerettem lubickolni a vízben... bárhol is vagyok épp, ilyenkor eltűnnek a negatív dolgok a fejemből és élvezhetem a víz lágy rezdüléseit amik elsimítják a problémáim. Bevillan egy kép...egy régi táj...már hetek óta megjelenik...egy tó amiben boldogan lubickolva énekelünk...talán barátokkal? Családdal?! Hmm... jó érzéseim voltak akkor, jó emlék, bár nem tudom mi történt pontosan és nem tudom kik ők pontosan. Ha az ember már évszázadok óra él akkor kezdi elfelejteni, hogy ki is ő valójában. Mire észbe kaptam világmegfejtő elmélkedésemből már a parthoz sodródtam a hátamon fekve és meghajnalodott. Kiugrottam a tóból és csuromvizesen nekiálltam lerázni magamról az utolsó cseppet is, mint egy kutya. Majdnem tökéletesen sikerült is a dolog, így elrugaszkodtam és hazáig megsem álltam a futásban. Kinyitottam a bejárati ajtómat és ráhuppantam a kanapéra, majd az unalmas tv műsorok egyik bekapcsoltam és arra nem is figyelve felpattantam, megetettem a pincében sínyledő kábult lányokat. Egyikőjük közeledett hozzám, nyakamba vetve karjait röhögött, akár egy részeg, mire lágyan végigsimogattam orrommal a nyakát..Hmm...este ő lesz a "kiválasztott". Hirtelen arrébb löktem és rájuk zártam az ajtót, majd elégedetten visszabaktattam a képernyő elé, hogy valami elvonja a figyelmem. Órák teltek el, én csak a plafont bámultam és hallgattam a tegnapi ismétlést. Azon kaptam magam hogy szórakozottan elindulok a próbára, mint minden nap. Felkaptam a dzsekim és a kulcsom, aztán a véres tollra pattant a figyelmem és eszembe tódultak a tegnap eseményei. Kemény arccal fordultam az ajtóm felé, utána bezártam azt. Ugyanilyen ábrázattal sétáltam végig az úton amely a próbaterem felé vezetett, még az sem tudta megváltoztatni, hogy pár igazán finomnak kinéző csajszi vigyorgott rám és integetett...máskor ilyenkor már lehet nem élnének, de most valamiért a szokásosnál sokkal furcsábbnak éreztem magam és semmi kedvem nem volt velük játszadozni. A próbaterembe lépve megdöbbenve láttam, hogy még senki sincs ott, hisz mindig én kések. Viszont így, hogy korán beértem még volt időm egy kicsit eljátszogatni a hangszereken, ennek érdekében kölcsön vettem az egyik akusztikus gitárt és játszani kezdtem a Mortician's daughter-t. A dal végéhez érve beléptek a többiek és vigyorogva konstálták, hogy ma kivételesen nem késtem el.
-Mi történt veled tesó?-röhögött Ahley.-Nem tudtál aludni?
-Ha te azt tudnád-mormogtam magam elé és a heyére raktam a hangszert.
-Morcos vagy?-kérdezősködött Jinxx.
-Én aztán nem-erőltettem vigyort az arcomra.
-Remek, mi lenne ha az új dallal kezdenénk?-vonta fel a szemöldökét Jake-Csakhogy tudjuk mennyire megy ha randomban kell eljátszani.
-Felőlem-vontuk meg a vállunkat, bár én magam semmi értelmét nem láttam az egésznek. Az iszonyatos hosszú próbának az vetett véget, hogy mindannyian leamortizálódtunk. Valami gyilkos fáradtság telepedett a bandára, még én, vámpír is fáradtabbnak éreztem magam, ami nagyon nem jó jel. Fortyogó indulattal léptem ki a teremből, magam sem értettem minek tudhatom be ezt a hangulatomat. Ahogy sötétedett én úgy sétáltam a parkhoz egyre közelebb, majd mikor már az órám elérte a 10-et már a fán gubbasztottam és vártam a fehér hajú lányt. Talán órákig voltam ugyanabban a pózban, mire megcsapta az illata az orrom. Elmosolyodtam, majd leugrottam a fáról. A lány zavartan leült egy padra, én pedig minden erőmet összeszedve oda sétáltam hozzá. Nagy szemei pillantását rám vetette, majd szórakozottan elmosolyodott.
-Szia-köszönt félénken.
-Szia-mosolyogtam rá vissza, azzal az angyali mosolyommal. Nem, nem vagyok egoista csak az évek során rá jöttem a tulajdonságaimra...mellesleg, őszintére fogva a dolgot írtózom attól ami, aki lettem/vagyok. Néha-néha hányinger tör ki rajtam saját magamtól, de ez pár száz év alatt, már sokat javult.
-Miújság?-kérdezte gyorsan, mire leültem mellé és válaszoltam.
-Nem túl sok... ma úsztam egyet.
-Hol?-kérdezte, mire kíváncsi fény csillant a szemében, mint aki tud valamit.
-Innen nem messze...a nevét nem tudom, de gyakran járok oda-vontam össze a szemöldököm, mire elcsodálkozott.
-100 km-eren belül nem találok olyan tavat amiben szabad úszni-mondta, mire zavartan válaszoltam.
-Akkor mégsem volt olyan közel... Na és te mit csináltál?-tereltem a témát, de ő furcsán méregetett.
-Szállítottam-felelte kisebb fázis késéssel.
-Mit?-hangom kiabálásként hangzott a sötét, üres helyen. Rajta állt a pironkodás sora, titkol valamit.
-Levelet.
-Postás vagy, vagy az ősznek dolgozol és máris kezdtek nyár közepén?-nevettem fel, mire ő is feloldódott és velem nevetett csilingelés szerű hangján.
-Semelyik. Ez csak különleges alkalom volt-magyarázta kissé lelkesebben. Több órát is beszélgettünk többnyire semmiségekről, mire megkérdezte:
-Neked mi az álmod?-hangja szomorú volt és a szemeivel az eget kémlelte. Én is így tettem és rövid gondolkodás után válaszoltam.
-Hogy normális legyek-hangom meggyötörten hullott a csend ölébe, és tompán visszhangzott.
-Te normális vagy-felelte mosolyogva és rám nézett. Én is rávetettem pillantásom-eljött az idő.
-Normális-suttogtam és ajkaimat az övére tapasztottam.Valami égető érzés járt át, ami egyszerre borzalmasan fájt, de nagyon tetszett. Pár pillanatig ledöbbentem az érzéstől, de utána felülkerekedett a hideg énem és karjaimmal erősen megszorítottam puha vállát, amely ma már csak kisebb kötést viselt. Riadt tekintete elárulta, hogy fél tőlem, picit sajnáltam, de lassan felkaptam és hazáig száguldottam vele.
-Rakj leee-hallottam üvöltését a vállamról. Sírt. Borzalmasan zokogott, de ráhagytam. Haza érve benyitottam, majd levittem a pincébe.
-Engedj el-visított rám, mire magam elé emeltem és könnyektől csíkos arcán végig simítottam. Szeme rátalált az enyémre és belefúrtam magam.
-Nem engedlek, te pedig csöndben és boldogan itt maradsz-kábítottam, amitől egy ideig mosolyogva bámult maga elé, de amint raktam volna be a szobába magához tért és verni kezdte a vállam. Különösen erős volt, de egyetlen dühös mozdulatommal belöktem a többiek közé, majd a másik lányt,akit reggel kinéztem, azt kihúztam.
-Nem tarthatsz itt-üvöltötte ijedten Amelia.
-Ó, de igen-nevettem fel, majd a kábultkecskét otthagyva Ameliához léptem. -Tudod, csak kis ideig foglak-suttogtam kárörvendőn a fülébe. Megborzongott én pedig a vigyorgó fejűhöz léptem és visszahúztam, az ajtót pedig becsaptam.-Csak, hogy tudd mi vár rád-sziszegtem az újdonsült lánynak, majd a régebbi táplálékomat a falhoz nyomtam és a nyakába süppesztettem metszőfogaim. A levegőben éreztem, ahogy Ameliában megfagy a vér.
-Vámpír-nyögte szomorúan, inkább mint ijedten.-Vámpír-ismételte önmagát. A vigyorgó vértartály kiürült és testét már csak én tartottam.
-Az vagyok-néztem villámokkal a szemekben rá. Letörten állt a fal mellet, majd leült a falhoz. Minden szó nélkül ott hagytam, majd a hullát ledobtam a többi közé. Majd szombaton kitakarítok, gondoltam magamban. Fortyogó indulattal mentem fel a tv elé, hogy egész éjjel bámuljam, s bár nem alszom, attól még felettébb idegesített Amelia üvöltéseinek zaja. Reggelig bírtam energiával, majd dühöngő ábrázattal haladtam le a pincébe vezető lépcsőn...............................