Az utcán sétáltam, kerestem a holnapi halálra szánt embert. Elsétáltam egy fehér hajú lány mellett, aki elég feltűnően figyelt rám...hmm...talán ő? Tovább sétáltam, 2 viháncoló lány jött oda hozzám kérni autógrammot. Végtelenül ártatlan ábrázattal aláfirkantottam a karjukat és még pár cuccukat, ők pedig vigyorogva vették át őket, mire egy mosolyt villantottam rájuk amitől mindketten elkábultak...mint minden lány. Unottan jártam a városban, míg el nem értem (végre) az erdőt. Onnantól kezdve elvigyorodtam és teljes sebességgel neki álltam száguldozni. A szél süvített az arcomba, az erdő friss illata csapta meg igen érzékeny orromat. Pár perc után megérkeztem a kívánt területre, a helyre ahova egészen biztosan senki nem jön, egy óriási régi, elhanyagolt, roncsház ijesztő épületébe. Besétáltam és a régi könyvespolcról leemeltem az utolsó előtti könyvet...
A nap magasan járt, én meg csak türelmesen vártam, hogy kevésbé legyen égető, mert bár nem öl meg a nap, de fájdalmat okoz. Ha az ember örökké él semmit nem kapkod el, sehová nem siet, mindent elapróz és sok mindent megtanul. Elérkezett a délután 4 óra, mennem kell. Kiléptem rejtekhelyemről és egy gyors nyújtózkodás után kiszáguldottam az erdőből, amíg csak neki nem ütköztem valaminek. Az ütközés olyan nagy volt, hogy alapjában véve a másik félnek agyon kellett volna tipródnia, de ennek ellenére még is mindketten hátraestünk. A furcsa a dologban, hogy általában már kilométerekről észreveszem, ha van valami előttem, de őt mégsem láttam.Szédülve felültem, de addigra már eltűnt előlem a lény. Döbbentem ültem a leveleken és figyeltem a helyet ahonnan visszacsapódtam. Valami fehér dolog látszódott, közelebb csúsztam, hogy megnézzem. Egy toll akadt a kezembe én meg értetlen fejjel néztem körbe, de sehol senki. Madár lett volna? De egy madárnak sincs ekkora tolla-forgattam kezemben a véres tárgyat. Megsebesült az illető, de arra még volt ereje, hogy eloldalazzon mielőtt észrevenném. A tollal a kezemben hazaszambáztam, leraktam az érdekes tárgyat és elindultam zenekari próbánkra.
-Hali-vigyorogtak rám mikor 15 perc késéssel beléptem- Megint késtél.
-Ja-hagytam rájuk.-Hello.
-Történt valami?-kérdezte Jake, mire felé néztem.
-Nem, nem történt, próbáljunk.
-Oké Mr. komolyság-vágott igen érdekes arcot. Egész próba alatt a toll járt az eszemben és az, hogy vajon kié, esetleg mié lehet? Nyúzottnak éreztem magam és este még furcsább hangulatban haladtam haza mint szoktam. Befordultam egy sikátorban, ahol egy részeg csaj fetrengett röhögve. Ez kellett nekem, azonnal rávetettem magam és minden dühöm és agresszivitásom éltem ki rajta. Sehol senki, ha sikít azt se hallják. Megfogtam kezét felállítottam és a falhoz löktem. A csaj viháncolva nézett rám, nem értette a helyzetet, mire én féloldalas mosolyra húztam a szám és össze-vissza harapdáltam a testét. A lány őrjöngött, szabadulni akart, de olyan erővel nyomtam a falnak, hogy belereccsentek a csontjai. Hátborzongató üvöltései járták át a sikátor falait, én meg élveztem kínlódását. Mire elértem a nyakát már félholt állapotban volt.
-Viszlát, édes-suttogtam nyájas hangon a fülébe, mire belereszketett, lába felmondták a szolgálatot, s már csak én tartottam őt és nyakán keresztül, fájdalmasan hosszan szívtam ki belőle az életet. Sikolyok százai hagyták el torkát, majd egy utolsó megtört lihegés jött ki a száján, majd szemei üvegesek lettek, többé nem mozdult. A testet felkaptam és villámsebességgel hazaszállítottam és rádobtam a többi hullára...majd szombaton elintézem-gondoltam. Felsétáltam a szobámba, kezembe vettem a tollat és csak figyeltem, hátha kapok egy ötletet, hogy mi az, de nem jött így idegesen, a tollal a kezemben lementem a parkba és egy fa tetejére másztam. Hűvös szellő csapta meg az arcom, de arcom meg sem rezzentem. Lépteket hallottam és egy lány hangját. Beleborzongtam a hangjába, így lekukkantottam megnézni vajon ki az. A lány akit ma láttam, a fehér hajú éppen erre sétált és valami gyönyörű dallamot dúdolt, érthetetlen szöveggel...talán külföldi. Hirtelen felindulásból csendesen leugrottam a fáról és elindultam felé. Hátranézett, mint aki tudja, hogy követem, majd rám mosolygott és tovább indult. Furcsa érzés keletkezett bennem, amelyet még sosem éreztem, így követtem. Erőt vettem magamon és érdeklődve mellé sétáltam.
-Szia-mosolyogtam rá angyalian.
-Szia-válaszolt ugyanolyan angyali mosollyal.
-Biersack-nyújtottam felé a kezem-Andy Biersack.
-Amelia Wright-felelte kedvesen, a hangja végig simította fülemet.
-Szép név -feleltem egy őszinte mosollyal.-Ilyenkor itt?-kérdeztem érdeklődve mire megvont a vállát. Feltűnt, hogy az egyik vállától halad egy kötés a hátán.-Mi történt?-mutattam a fehér anyagra.
-Óh...semmi, csak valaki nekem jött...
-Autóval?-kérdeztem, mire zavartan válaszolt.
-Igen, azzal.
-Nagyon fáj?
-Már nem annyira-mosolygott megkönnyebbülten, de nem vonta el figyelmemet a sebéről.-És te miért vagy itt?-kérdezte témát váltva, mire vigyorogva megvontam a vállam. Megcsörrent a telefonja, SMS-e érkezett, mire bejelentette, hogy azonnal el kell mennie. Szomorú voltam emiatt, nem sok emberrel tudok beszélgetni.
-Holnap is itt leszel?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mire zavartan motyogott egy igen és elsietett. Egy kis ideig néztem utána, majd boldogan leültem egy padra és vártam a reggelt.
Nyuuuuuu, ez nagyon erdekes *.*
VálaszTörlésNagyon varom a folytatast...kivancsi vagyok *---*